Biography
Dolák-Saly Róbert (DSR) (Győr, 1955. április 20. –) előadóművész, író, zeneszerző, szövegíró, költő, színész és humorista.
1955. április 20-án született Győrben. Szülővárosából Zalaegerszegre, majd Dunaújvárosba költözött, végül Budapesten, a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban érettségizett. Édesapját 1967-ben veszítette el, akinek gitárján kezdett el játszani. Korán kiderült, hogy a komponálás érdekli leginkább. Első dalait gimnáziumi rendezvényein mutatta be. Az egri tanárképző főiskolán biológia-rajz szakon végzett, később néhány évig tanárként dolgozott.
Zenei pályafutása 1976-ban indult, amikor az Omega együttes meghívta egyszemélyes előzenekarnak a 1976-os és 1977-es turnéjára. 1980-ban megnyerte a Magyar Televízió Pulzus című tehetségkutató versenyét a szólisták kategóriájában. Első önálló koncertműsora, a XX. századi barlangrajzok 1982-ben készült el.
Első kislemeze, Az első / Átköltenél, 1983-ban jelent meg. Ugyanebben az évben A világ világtalan című dala az 1. 2. 3…START válogatáslemezen szerepelt, amely felkeltette Koncz Zsuzsa érdeklődését, aki 1984-ben meghívta zenekarába. 1985-ben megalakította a DSR Bandet Tamási László (billentyű), Födő Sándor (basszusgitár) és Kisvári Ferenc (dob) részvételével.
1986 elején meghívást kapott Laár András humoros előadására, hogy a műsor komolyabb részében filozofikus tartalmú szerzeményeiből adjon elő. A próbák során kiderült, hogy a két műfaj hangulata nem illik össze, de kiderült az is, hogy Dolák-Saly számára a humor sem idegen: már gimnáziumban abszurd jeleneteket írt osztálytársai szórakoztatására. A Laár-est szereplői (Dolák-Saly Róbert, Galla Miklós, Laár András, Nagy Natália) a siker hatására további közös színdarabokat hoztak létre, így alakult meg a magyar abszurd humort játszó L'art pour l'art Társulat, amely 1996-ig működött ebben a felállásban.
1988-ban jelent meg Dolák-Saly gyereklemeze, a Nem ér a nevem, káposzta a fejem, amelyet Peremartoni Krisztinával adtak elő, és amelyet a Magyar Televízió és a Magyar Rádió gyerekműsor-szerkesztőségei az év gyermeklemezének választottak. 1992-ben jelent meg Láthatatlan ég című progresszív rocklemeze, amelyet a szakmai zsűri 1991-ben a legjobb hazai hangfelvételnek választott (eMeRTon-díj), majd 1992-ben Arany Zsiráf díjat kapott. 1996-ban adta ki Őskor című CD-jét, amely a Láthatatlan ég dalain kívül hat új számot is tartalmazott. A hangszereléseket Kisvári Ferenccel és Tamási Lászlóval közösen készítették.
1996-ban a L’art pour l’art Társulat felét lecserélték, és Dolák-Saly vette át a társulat menedzselését. Azóta további két CD-t, több DVD-t és több mint húsz televíziós műsort készítettek. Az új formáció (Dolák-Saly Róbert, Laár András, Pethő Zsolt, Szászi Móni) 2010-ben a 12. színházi est turnéjával járja az ország színházait telt házas előadásokkal.
Dolák-Saly három nagy sikerű könyvet adott ki: a hat kiadást megért Madáretetőt, a két kiadást megélt Boborjánt és a legújabb Agyatlantisz, avagy az ember tragédiája című kötetet, amelynek 2009 decemberi első kiadása két hét alatt elfogyott.
Forrás: Wikipédia